Veres István: A személyes zenei úttól a felejthetetlen események hangjáig.

Hogyan kezdődött a te személyes zenei utad? Mi indított el ezen az ösvényen?

Már kisgyerekként beszippantott a zene világa. Észrevettem igen korán, hogy milyen óriási örömet okoz számomra énekelgetni. Ráadásul ezzel nagy sikert arathattam a családom és a szomszédok körében, akik mindig bíztattak, tapsoltak, dicsértek. 

Volt valamilyen meghatározó élmény vagy inspiráció a korai éveidben, ami megerősítette benned a zene iránti elkötelezettséget?

6 évesen már gitározni és zongorázni is elkezdtem, 10 éves koromtól pedig egy diákzenekar tagjaként folyamatosan koncerteztem belföldön, sőt külföldön is. Az akkori sikerek erősítették meg bennem végérvényesen a zene iránti elkötelezettségemet és a sorsom így el is dőlt: zenész lettem, ez a munkám, a hobbim, az életem mindmáig.

A fellépéseid során milyen módon próbálsz kapcsolatot teremteni a közönséggel? Van valamilyen bevált módszered, amivel ráhangolod őket a zenére?

Az a módszerem, hogy sosem magamnak, hanem a közönségnek zenélek. Nem az én személyes kedvenc dalaim alkotják a műsoromat (bár ezekből is mindig belecsempészek azért párat), sokkal inkább az aktuális vendégsereg, a közönség igényei határozzák meg a dallistát. Emellett nagyon fontosnak tartom a folyamatos, közvetlen, baráti kommunikációt a jelenlévőkkel.
 

Képek szerzői jogi védelem alatt áll…

Mi az, ami számodra a legnagyobb öröm egy jól sikerült esemény után,ahol te szolgáltattad a zenét? Milyen érzés, amikor látod, hogy a zenéd hozzájárult a jó hangulathoz?

Nagyon jó!  Azt vallom, hogy a rendezvény végén lehetőleg minden vendégnek elégedetten kell távoznia, korosztálytól, zenei ízléstől függetlenül. Jól esik, hogy távozás előtt legtöbben odajönnek hozzám, kedvesen elbúcsúznak, megdicsérik és megköszönik a munkámat.

Előfordul, hogy egy-egy kérés vagy váratlan helyzet befolyásolja a műsorodat? Hogyan kezeled ezeket a szituációkat zenei szempontból?

Bizony sokszor adódnak váratlan szituációk, ezeken a rutinom azért legtöbbször átsegít.  Nem problémázom, igyekszem gyorsan reagálni és megoldani a dolgot.

Mi a te alapvető zenei filozófiád vagy megközelítésed, amikor esküvőkön vagy rendezvényeken lépsz fel? Mi az, ami szerinted a legfontosabb egy ilyen alkalom zenei szempontból?

Maximálisan kiszolgálni a közönséget, ez a zenei filozófiám. Minél rövidebb szünetekkel, megszakításokkal kell biztosítani a folyamatos zeneszolgáltatást, teljesíteni a kéréseket, kiváló minőségű hangzást, látványt és műsort prezentálni.

Hogyan állítod össze a zenei programodat egy adott eseményre? Milyen tényezőket veszel figyelembe a dalok kiválasztásakor?

Ha egy lakodalomról van szó, első lépésben mindig az ifjú pár, mint megrendelő véleményét kérem ki. Ők általában jól ismerik a vendégeik zenei ízlését, így a fő csapásvonal már meg is határozható. A rendezvényre viszont sosincs előre megírt dallista, sorrend. Mindig a hangulat alakulása, esetleg egy hirtelen jött kérés dönti el, hogy épp mi legyen a következő dal.

Képek szerzői jogi védelem alatt áll…

Milyen szerepet tölt be számodra a zene az életedben a fellépéseken kívül? Van valamilyen személyes zenei projekt vagy hobbi, amivel foglalkozol?

Zenéből élek, így szinte az egész életem erről szól. A hétköznapokban gitárt és zongorát oktatok, szerencsére már a gyermekeimnek is!  Ezen kívül a fellépéseimet szervezem, illetve rengeteget gyakorlok, tanulok magam is, folyamatosan bővítem a műsoromat. Hétvégente pedig indulnak a bulik!
 
Mesélnél arról, hogy milyen tapasztalataid vannak más zenészekkel való együttműködés terén? Milyen előnyei vannak, ha másokkal közösen zenélsz egy eseményen?
 
Imádok csapatban dolgozni. Van is egy régóta sikeresen működő együttesem, Avanti Zenekar néven. Kolléganőmmel duóban, illetve igény esetén kiváló dobosunkkal kiegészülve trió formációban szoktunk fellépni, ugyancsak esküvőkön, bálokon, egyéb zenés rendezvényeken. Értelemszerűen látványosabb színpadi kép és még változatosabb műsor jellemzi a zenekaros projektemet.
 
Mit üzennél azoknak, akik éppen zenészt keresnek a saját eseményükhöz? Milyen szempontokat javasolnál figyelembe venniük a választás során a zenei minőségen túl?
 
Minden násznép összetétele vegyes, korosztály és általában zenei ízlés szempontjából is. Olyan zeneszolgáltót (zenészt, zenekart) érdemes választani, aki hiteles előadója a hagyományos lakodalmas, illetve a könnyűzenei műfajoknak is. 
Az ár szintén döntő lehet. A legdrágább megoldás nem mindig a legjobb,  a legolcsóbb viszont szinte biztos, hogy csalódást fog okozni. 
Az interneten fellelhető anyagok azért elég nagy segítséget nyújtanak ma már a kiválasztásban. Sokat elárul a zeneszolgáltatóról egy kulturált saját honlap, a közösségi média különböző felületein róla megjelenő minőségi videók, posztok, pozitív vélemények összessége, de ugyanúgy mindezek hiánya is! 
Azt javaslom tehát, hogy érdemes mindezeket figyelembe venni és lehetőség szerint a minőségből nem engedni! 
 

Partnerünket megtaláljátok a Leonor Online-on!

Írta :Lippai Piros

Népszerű cikkek:

Rólam

Lippai Piros vagyok, a Leonor és a LeonorStyle megálmodója. Női ruha technikusként kezdtem pályafutásomat, és hosszú éveken át esküvői ruhák tervezésével, kivitelezésével segítettem a menyasszonyokat, hogy életük egyik legszebb napján igazán önmaguk lehessenek. A divat, a stílus és a szépség világa mindig is közel állt hozzám, ezért mára egy olyan platformot hoztam létre, ahol minden nő megtalálhatja a saját útját  legyen szó az esküvője megszervezéséről, egy különleges eseményre való felkészülésről, vagy a legújabb trendek követéséről. Hiszem, hogy a magabiztosság kulcsa a harmóniában rejlik  önmagunkkal, a környezetünkkel és a megélt pillanatokkal. Éppen ezért nemcsak ötleteket, hanem valódi történeteket és tapasztalatokat is megosztok, hogy inspirációval, tudással és örömmel gazdagítsam a mindennapjaitokat. Szenvedélyesen szeretek utazni és új élményeket gyűjteni – ezekből az élményekből merítve hozok nektek friss, kreatív inspirációkat a mindennapokra és a nagy pillanatokra egyaránt. Fedezd fel a Leonor.hu online esküvő- és rendezvényszervező oldalunkat, és merülj el a LeonorStyle magazin világában ahol a stílus, az elegancia és a valódi élmények találkoznak.

Kövess engem itt is:

Életutak krónikái

-Minden sors egy különleges utazás-

Média beszámoló

FB_IMG_1736698614439
Black and Gold Luxury Wedding Sign Poster (1)
vvv
beige elegant wedding instagram post (YouTube-miniatűr)
Green Elegant Wedding Planner Presentation_20250216_183933_0000
Green and Yellow Clean Minimalist New Product Feature Facebook Cover
kecskeméti
Rachelle Beaudry (Webhely) (1)
Beige and Brown Romantic Wedding YouTube Thumbnail
Grey Fashion Show Instagram Post (2)

Kategóriák

Esküvőtudó Tippdoboz

Edit Template