Mesélj egy kicsit magadról! Hogyan találtál rá a szertartásvezetői hivatásra, és mi volt az a pillanat, amikor úgy érezted, hogy ez valóban a te utad?
Valójában az esküvők világával már a szertartásvezetést megelőzően is kapcsolatban álltam dekoratőrként. Talán 2018 lehetett amikor elkezdtem egy dekoratőr csapatnak besegíteni és nagyon felemlő érzés volt örömöt okozni másoknak. Viszont rossz volt a háttérben megbújni. Közben kommunikációs szakemberként helyezkedtem el a helyi vízműnél és a mindennapjaim szerves része lett a tájékoztatók, cikkek, sajtóközlemények megírása, majd a tv-ben vagy a rádióban való szereplés is. Az egészséges izgalmon túl, nem volt lámpalázam és nem féltem attól sem, hogy nekem szerepelnem kell nagy közönség előtt. Végül 2020-ban érkezett meg az az érzés egy facebook post és a férjem tanácsadása kapcsán, hogy én szeretnék szertartásvezető lenni és onnan már nem volt visszaút. Az elhatározás után már csak a megerősítések érkeztek, hogy bizony jó úton járok.
Mivel a szertartásvezetés különleges és személyes kapcsolatot igényel, mik azok a kihívások, amelyek a legnagyobb tanulságokat adták számodra eddigi pályafutásod során? Hogyan sikerült személyesen és szakmailag is kezelni őket?
Kihívás mindig van és ha egyet megugrasz akkor jön a következő.
Ma már nevetek rajta, de még szinte el sem indultam már a kezdetek-kezdetén ott 2020-ban akadályokba futottam bele. Nem csak kezdő szolgáltatóként, hanem mindjárt menyasszonyként is. Borzasztó érzés volt megélni mindkét szerepben azt a pár évet, viszont a felkészülésre nagyon jó volt. Segíteni szerettem volna azoknak a pároknak, akik hasonló cipőbe kerültek, mint mi a férjemmel. Már azon gondolkodtam, hogy lehetne online szertartásokat tartani. Nos ez elég nagy kihívás volt és örülök, hogy már nem ezen kell gondolkodnom.
Sajnos a pályafutásom során találkoztam olyan párokkal is, akiknek borzasztó volt az esküvőjük, nem szívesen emlékeznek vissza rá, vagy éppen rettentően szegények és szűkös a keretük. 2022-ben rendezték meg az első Holt-Duna Esküvőkiállítást Domboriban, ahol egy mini szertartást tartottam meg bemutató gyanánt emelve ezzel a rendezvény fényét. A pár, akivel együtt dolgoztam ezen az eseményen fantasztikus volt, ám borzasztó volt hallani az esküvőjük történetét. Ezért megfogadtam, hogy amit én tartok százszor jobb lesz és emlékezetesebb. Sikerült! Ezenfelül meghoztam azt a döntést, hogy minden évben elvállalok egy jótékonysági szertartást ennek apropója gyanánt. Hiszek a szertartásaim erejében és abban, hogy mindenkinek jár a csodálatos esküvő.
Volt olyan pillanat, amikor a szertartásvezetés számodra több lett, mint csupán egy munka? Hogyan érzed, hogy a hivatásod mennyire szoros kapcsolatban áll a küldetés érzésével?
A szertartásvezetést nem igazán mondanám munkának, én legalábbis nem így tekintek rá. Már az első alkalom is több volt annál. Az egyik nagyon kedves kolléganőm – Edit – pont házasodni készült és kiderült, hogy már bizony gyerekkorukban szerelmes volt belé a jövendőbelije, de neki még csak fel sem tűnt. Azon kívül, hogy Zoli minden egyes alkalommal, amikor csak lehetősége támadt meghúzta Edit haját – jelezve ezzel szerelmét, úgy ahogy azt illik, még csak nem is köszöntek egymásnak. Az általános iskola után hosszú évek teltek el, mindenki ment a maga útján és sok-sok nehézséggel kellett megküzdeniük. Ám a sorsuk előre meg volt írva. Később újra találkoztak és összegyógyult a lelkük, lelki társakká váltak. Én pedig olyan szerencsés voltam, hogy ezt a történetet megkomponálhattam és meglepetés szertartásként adhattam elő Edit és Zoli mini lagziján, ahol szervezőként, dekoratőrként és vendégként is hivatalos voltam.
Művészetként, ajándékként tekintek a szertartásvezetésre. A szertartásvezetői szöveg nekem olyan mint egy festőnek a vászon, a zenésznek a hangszer és a vele megszólaltatott dal. Mindig is szerettem alkotni és ennek az örömét tudom megélni a szertartásvezetői szöveg elkészítése és előadása során is. Amikor elkészül a hétköznapi szavakból komponált remekmű, akkor az már egy olyan ajándék, ami hosszú-hosszú évekre nyújthat egy párnak erőt a kapcsolatának megtartásában. És itt hoznám be a küldetést, mint érzést. A célom nem az, hogy csak elmondjak néhány mondatot, felolvassak pár hangzatos idézetet. Nem! A célom az, hogy olyan alapot nyújtsak a párjaimnak, ami hosszú-hosszú évekig megtartja és táplálja őket.
Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Mesélnél egy olyan tematikus esküvőről, ami különösen közel áll a szívedhez? Mi volt az, ami ezt az eseményt igazán különlegessé tette, és hogyan hozod létre a pár egyedi világát a szertartásban?
Hú megfogtál. Bármennyire is gondolkodom nem tudok kedvencet mondani, mert mindegyiket imádtam. Mindegyikben más volt szerethető és izgalmas.
Az első tematikus esküvőm a 2022-ben volt gatsby stílusban, szóval száz évet utaztunk vissza a múltba. Az első mindig a legjobb, de azért is különleges volt ez az esküvő mert az egész násznép is beöltözött. Voltak félelmeik, de úgy voltak vele, hogy nők esetében a csillogó, akár flitteres ruha, a gyöngysor, a strassz, férfiaknál pedig a kalap és a hózentróger akkor is megállja a helyét, ha más nem is öltözik be. Sokan így gondolkodtak és a vége az lett, hogy bizony szinte mindenki beöltözött. Ez volt ám a „hűha” élmény.
A második alkalommal a menyasszony és a vőlegény a Walt Disney világát választotta. Az Aladdin zenéjére vonult be a vőlegény, de nem is akárhogy. A kisfiúk ment előtte hasitasival, amiből aranypénz csokoládét szórt a násznépnek miközben az Ali Herceg zenéje szólt. Gondoltam, ha már Aladdin akkor szuper lenne, ha meg tudnánk jeleníteni a dzsinnt. Szóval addig kerestem-kutatni az interneten, amíg megtaláltam a tökéletes megoldást. Vásároltam egy gyerek lámpást, ami hangot és „füstöt” bocsájt ki magából. Már csak a megfelelő körítés hiányzott hozzá. Így jött létre a 3 kívánság ceremónia, ahol a dzsinn meghallgatta a pár 3 kívánságát.
A legnagyobb kihívást a Karib-tenger kalózai tematika jelentette Siófokon. Ez bámulatos volt! Két spanyolhajóval mentünk ki a magyar tenger közepére, ahol egymást megkerülve végül eggyé vált a két hajó. Meglepetés volt a menyasszony részére, hogy a vőlegénye már kalózkapitányként fogadta saját hajóján és hogy ne lógjon ki a sorból, ám öltözéke méltó legyen az alkalomhoz ő is kapott egy kalózkalapot nem csorbítva ezzel a menyasszonyi ruha fényét és szépségét. Végül a kalóz esküvel pecsételték meg szerelmüket és immár a hajók szétválásával ugyan, de a pár már egy hajón tért vissza a kikötőbe.
A felsoroltakon felül bemutattam már számos tematikus ceremóniát is. Ilyen volt A Nagy Pénzrablás, ahol több millió bankjegy röpködött a párra, a Bridgerton, ahol a tiarák, a kesztyűk, a virágok, a báj és a kellem volt jelen miközben Sarolta királynéként voltam jelen. A tematikát nem én választom, hanem a pár aszerint, ami közel áll hozzájuk vagy mindketten bolondulnak érte. Valljuk be egy Harry Potter, vagy Gyűrűk Ura tematikának nehéz ellenállni az utóbbi egyébként rendkívül népszerű is a letisztultsága miatt. Bármilyen „őrültségre”nyitott vagyok, ha a pár is.
Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Hogyan kezeled azokat a szituációkat, amikor két különböző típusú esküvőn is jelen vagy? Hogyan tapasztaltad, hogy a különböző stílusú szertartások hogyan formálják a résztvevők érzelmi reakcióit?
Ahogyan minden pár, úgy minden esküvő is más és más. Abban teljesen biztos vagyok, hogy nincs két egyforma, hasonló lehet, de egyforma egy sem. Szerintem nagyon fontos, hogy a vendégek is meg tudják élni és részesei legyenek az esküvőnek és a szertartásnak is. A párról szól, de leginkább akkor lesz élvezetes ha a jelenlévők is kapcsolódni tudnak. Egy klasszikus szertartásnál a vendégek tudják mire számíthatnak általában. Könnyű, kényelmes és biztonságos, nem mozgat, nem feszeget határokat, valószínűleg mindenkinek elnyeri a tetszését. Ám éppen ezért szomorú ezt kimondani, de felejthető is. A párnak természetesen a sajátja lesz a legszebb és ők emlékezni fognak rá mindig. Itt léphet be a tematikus esküvők világa. Ha viszel bele az esküvőbe valami egyedit, ami akár elsőre meghökkentő, az biztos vagyok, hogy sikert fog aratni. Két dologra kell figyelni mindösszesen. Az egyik, hogy fel kell építeni a tematikát apró utalásokkal és ezt például már a meghívón is megteheted. A másik, hogy be kell vonni a barátokat, ők partnerek lesznek mindenben.
Milyen módon biztosítod, hogy minden pár számára személyre szabott, valóban őszinte és különleges élményt adj a szertartás során? Van-e valami, amit minden esetben elkerülsz, és mi az, amit biztosan beépítesz?
Amikor egy pár megkeres, akkor általában nem ismerjük egymást. Hátrányból indulunk, mert rövid idő áll a rendelkezésünkre. Ezért fontosnak tartom a velük eltöltött minőségi időt és az azt követő kutatómunkát is. Minden fontossá válik, amit megosztanak velem: a ruha, a meghívó, a történetük, a kedvenc filmjük vagy könyvük, az apró gesztusok, az ahogy beszélnek egymással, vagy megérintik egymást… a belsőséges vicceik, a szó fordulataik.
Rengeteget jegyzetelek és minden nem feltétlenül fontos dolgot is felírok a találkozásunkról és a beszélgetéseinkről, mert így tudom átérezni, felvenni azt a stílust, amit a pár képvisel. És bizony sokszor idézem vissza őket a saját szavaikkal a szertartás alatt is, mert azok a legőszintébbek és az ő nyelvük, amin egymással, a családdal és a barátaikkal beszélnek.
Fontosnak tartom azt is, mikor nem csak hármasban, hanem külön-külön is tudunk beszélgetni a menyasszonnyal és a vőlegénnyel. Ezeken a négyszemközti beszélgetéseken olyan bensőséges, ám apróságnak tűnő gondolatokat osztanak meg velem, ami a kapcsolatukat táplálja, mégsem beszélnek róla soha, vagy éppen nem gondolják, hogy a másiknak fontos lenne megemlíteni. Pedig azok. Nem mindig van ünnep, nem tudunk mindig nevetni, mert néha jönnek nehézségek, és vannak szürke napok is. De tudom, hogy volt már olyan eset, amelyben a feleség által elkészített reggeli szendvics mentette meg a házasságot, mert az emlékeztette a férjét, hogy szeretik. Bármilyen vitájuk is volt, a felesége minden reggel hajnalban kelt, hogy neki elkészítse azt. Fontos, hogy ezeknek hangot adjunk és megerősítsük a társunkat abban, hogy bizony, amit nyújt nekünk – legyen az egy apró üzenet a hűtőn, egy reggeli kávé, egy aprócska meglepetés, vagy éppen egy szendvics stb.– az minket boldogsággal tölt fel. Én ezekre az apróságokra igyekszem hangsúlyt fektetni és beépíteni egy általam összeállított mini fogadalomba, ami a szertartásaim ékét képezik.
Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Hogyan éled meg, amikor egy szertartás nem a tervek szerint alakul, és valami váratlan esemény történik? Mi az, amit ilyenkor figyelembe veszel, hogy az érzelmek és a ceremónia ne sérüljenek?
Szerencsére a rögtönzésben jó vagyok és mindent is meg tudunk oldani, max. egy pár perc vagy inkább másodperc szükséges, hogy lefuttassam a szoftvert az agyamba, hogyan is kellene uralni a helyzetet. Általában a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb megoldást érdemes választani. Egy hibára/váratlan eseményre két megolás lehetséges. Az egyik a humor a másik pedig a higgadtság. Ha ezt a kettőt meg tudod őrizni egy szertartás, vagy bármilyen más apropóból, akkor nyert ügyed van. Mondok egy példát is. Az első hivatalos szertartásom a Váraljai Ifjúsági Táborban volt. Rettentően izgultam és elfelejtettem tollat vinni magammal, de valahogy fel sem tűnt a hiánya. A szertartás közepén amikor Flóra, mint menyasszony kijött, hogy aláírja az emléklapot leült, majd az asztalra és végül rám nézett. Nem értettem mi a gond, majd odasúgta, hogy „Évi nincs toll”. Én pedig ránéztem az asztalra és kifutott belőlem a vér is. Tényleg nem volt ott toll. Miközben ezer kérdés kavargott a fejemben körbe néztem, gondolkodtam: sehol egy toll! Néztem a fákat, hogy letörjek-e egy ágacskát a szimulációhoz, de nem tűnt jó megoldásnak. Így oda fordultam a menyasszonyhoz teljes nyugalommal és azt mondtam „De van toll! Tégy úgy mintha a kezedbe fognál egy tollat és írd alá az emléklapot!” Persze ő először nézett rám, hogy biztosan meghibbantam és még egyszer megismételtem neki, hogy mit tegyen. Ő megtette… és utána a vőlegény, a két tanú és én is. Mind végig csináltuk, mindezt pár másodperc alatt. A szertartás után természetesen ténylegesen is aláírtuk az emléklapot, de azóta is ha találkozunk jót nevetünk a történteken.
Mi az, amit a legtöbben nem látnak meg egy szertartásvezető munkájában? Milyen érzéseket, belső munkaformát és empátiát igényel az, hogy igazán hitelesen tudj vezetni a legfontosabb pillanatokban?
A párral folytatott beszélgetés után elindul a kutató munka részemről. Ez a legkeményebb része a felkészülésnek. Mindent, amit megemlített, vagy amire hivatkozott a pár annak utánanézek: megnézem a kedvenc filmjüket, meghallgatom a kedvenc dalaikat, milyen helyeken jártak, hol volt az első randi és a lánykérés, ahhoz kapcsolódik-e mondakör, szerelmi történet a múltból. Ahogy korábban is említettem mindennek van jelentősége, még az egyesülést szimbolizáló ceremóniának is. A kutatómunkával hangolódok rá a szertartás szövegének a megírására, amiben mindennek passzolnia kell egymáshoz.
A másik szükséges elem az ihlet. A kutatómunka ezt segítheti, ám nem mindig nyújtja is. Az emberi elme nem olyan, mint a chat gpt. Előfordulhat, hogy elhatározod maga az írásra, ám mégsem megy, vagy éppen nem jönnek a megfelelő gondolatok. Na ilyenkor van az, hogy ihletett kell nyerni valamiből. Külső impulzusok kellenek, környezetváltozás, egy romantikus film, zene vagy éppen egy jó nagy séta. A megfelelő érzelmi töltöttség és energiák nélkül nem tudsz maradandót alkotni, már pedig én azt szeretnék.
Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Egy szertartásvezető nemcsak irányítja az eseményeket, hanem hatással van a résztvevőkre is. Milyen hatásokkal találkozol a szertartás során, és hogyan segítesz abban, hogy a pár és a vendégek számára maradandó élményt adjon az esküvő?
A szertartásvezetés olyan, mint egy hullámvasút. Érzelmek tömkelege van jelen: boldogság, várakozás, izgalom, izgatottság, félelem, bizonytalanság, szomorúság, öröm, remény stb. és mindegyiknek helye van egy esküvőn. Szerintem mindegyiket meg is kell élni. Amikor eljutnánk éppen egy mélypontra, akkor hirtelen magasba emelkedünk és a könnycseppek, amelyek szomorúságból fakadtak végül örömkönnyekké válnak. Valójában a szertartás felszabadítja a párban és a vendégekben felgyülemlett érzelmeket és segít helyre pakolni, kisimítani mindent, hogy utána már egy könnyebb és felszabadult hangulat vehesse át a helyét. Olyan, mint egy híd, ami az esküvőszervezése, elindulása és az esti mulatság között teremti meg a megfelelő teret.
Az egyéni történetek fontos részei a szertartásnak. Hogyan dolgozol a pár életének személyes vonatkozásaival, és hogyan érzed, hogy felelősséged van abban, hogy olyan szavakat örökíts meg, amelyek egy életre szólnak?
A szertartásokon mindig csak olyan hangozhat el, amit a pár a beszélgetés során jóváhagyott. Ezt mindig tiszteletben kell tartani. Viszont ahhoz, hogy tudjuk hogyan jutottak el a közös döntésig a jövőjüket érintően szükség van a háttérinformációkra. Hálás vagyok és megtisztelő, amikor megosztják velem a párok történeteiket és a belsőséges gondolataikat, ezeket kincsként őrzöm. Amennyiben még is említésre kerül egy nehezebb időszak a múltból, akkor azt a magyar nyelv szépsége és választékossága lehetővé teszi számunkra, hogy a megfelelő formában tegyük meg.
Összegzés:
A szertartásvezetői pálya egy különleges világ, ahol nem csupán egy munkahelyet találunk, hanem egy hivatást is. Minden egyes ceremónia, minden egyes történet új lehetőséget ad arra, hogy az ember átélje mások boldogságát, és része legyen egy életre szóló pillanatnak. A párok személyes történetei és az, hogy ezeket a történeteket miként tudjuk életre kelteni, az egyik legszebb része ennek a munkának. Az évek során pedig egyre inkább világossá válik, hogy mi az, ami igazán számít: nemcsak a tökéletes ceremónia lebonyolítása, hanem annak érzelmi hatása, amely végigkíséri az ifjú pár életét.
Partnerünket megtaláljátok a Leonor Online-on!
Írta :Lippai Piros
