kalligráfia iránti szenvedélyed?
Az egyediség, hiszen vannak kalligráfián belül is alap típusok, mint például a „copperplate” stílus, de úgy gondolom, hogy egy idő után minden kalligrafikus kialakít egy saját stílust, amellyel szívesen dolgozik, a keze rááll az adott formára. Melyeket természetesen mindig ki lehet egészíteni újabb stílusjegyekkel, egyéb „betűtípusokkal”. De biztosan nincs két egyforma. Ennek pontosan ez a szépsége, ettől lesz igazán egyedi egy kézzel írt ültetőkártya, szülőköszöntő, fali kép vagy éppen egy vászontáska.

Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
A férjem támogatása és biztatása segített, illetve segít a legtöbbet! Kezdő vállalkozásként nem egyszerű betörni egy már működő piacra, ezen folyamatosan dolgozunk, igyekszünk fejlődni és fejleszteni.
Bizonyára nagyon sablonos válasz, de azt kell mondanom, hogy minden megrendelést nagyon szeretek, imádom a tervezési időszakot, legyen szó egy esküvői tábláról, pólóról vagy baba emlékőrző lapról. Minden esetben igyekszem alaposan felmérni, átbeszélni, milyen lenne igazán az elképzelés, és, hogy ezt minél alaposabban tudjam megvalósítani. Mielőtt végleges formát ölt az adott termék, mindig egyeztetek közben a megrendelővel, mit alakítsunk rajta, hogy tetszene jobban. Amikor pedig elkészül, pláne ha ajándéktárgyként rendelték, a visszajelzések okozzák a legnagyobb örömet számomra!
Általában van egy elképzelés a fejemben arról, milyennek kellene lennie a végső terméknek. Aztán természetesen menet közben van, hogy eszembe jut még valami, és így alakul folyamatosan, míg eléri a végső formát. Inspirációként mindenképp azt említeném, hogy szeretném, ha nem csupán nekem tetszene a végeredmény, amit elkészítek, hanem másoknak is. Igyekszem olyan témában termékeket készíteni, ami fontos az emberek számára, legyen az akár meghatóbb vagy viccesebb. Ilyenkor mindig kicsit magamból indulok ki, és bízom benne, hogy nem vagyok egyedül.

Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Van-e olyan projekt a pályafutásod során, amely különösen emlékezetes maradt számodra? Esetleg egy olyan megrendelés, amely valamilyen oknál fogva nagy hatással volt rád?
Egy kedves barátnőm esküvőjére készíthettem asztali futókat egyedi asztalszámozással az elképzelése szerint, illetve ültetőket – köszönőajándékként egyben, az első igazán nagy volumenű megrendelésem volt, és a mai napig hálás vagyok érte, hogy bizalmat szavaztak nekem a nagy napjukon! Másik kedves barátnőm és családja pedig amikor új otthonukba költöztek, szerettek volna egy általa választott idézetet megörökíteni falikép formájában. Nagy öröm volt, hogy engem kért fel rá, és igazán szívmelengető volt látni a falon a munkámat!
Hogyan látod a kalligráfia jövőjét? Szerinted van helye a kézzel írott művészeteknek a mai digitális világban?
Jelenleg azt érzem, egyre többen szeretnének visszanyúlni egy kicsit pont a digitalizáció miatt a kézzel írt termékekhez, de őszintén szólva nem könnyű a helyzet, mivel digitálisan is lehet gyönyörű betűket létrehozni, és az idő/ár vonallal nehéz versenyezni, de azt gondolom – pontosan ezért, mivel a digitális verzió mindig egyforma, hogy az, aki igazán egyedit szeretne, ragaszkodni fog a jövőben is a kézzel írt termékekhez.
Mi a legnagyobb álmod, amit a Betűvarázzsal szeretnél elérni? Milyen terveid vannak a jövőre nézve a vállalkozásoddal kapcsolatban?
Szeretnék minél többeknek örömöt okozni egy általam készített ajándéktárggyal vagy esküvői, egyéb dekorációval, hogy jó érzéssel töltse el őket, amikor ránéznek!
Hogyan találhatnak meg téged az érdeklődők és hogyan léphetnek veled kapcsolatba?Milyen módon segítesz nekik a személyre szabott munkák kialakításában, hogy mindenki megtalálja a számára leginkább megfelelő stílust?
Több platformon is elérhető vagyok! A honlapomon – www.betuvarazs.hu – minden elérhetőséget megtalálnak az érdeklődők! (Facebook, Instagram, e-mail cím)
Minden esetben beszélgetünk az elképzelésekről, és a munkafolyamat során végig egyeztetek a megrendelőkkel, hogy tudjam, mikor lehet az adott terméket véglegesíteni. Addig alakítom, amíg olyan nem lesz, amilyet ők elképzeltek!

Képek szerzői jogi védelem alatt áll…
Gondolatom a végére csak annyi, hogy a Betűvarázs nem csupán egy vállalkozás, hanem egy szívből jövő küldetés: megőrizni és újraértelmezni a kézzel írás szépségét a mai rohanó, digitális világban. Minden egyes alkotás személyes történetet mesél el, egyedi stílusban és gondos odafigyeléssel készül – éppen ettől válik különlegessé. Ha valami igazán maradandót és személyeset keresel, a Betűvarázs segít, hogy az elképzelésed kézzel fogható művészetté váljon.
Partnerünket megtaláljátok a Leonor Online-on
Írta :Lippai Piros